CSALÁDÁLLÍTÁS - A foglalkozást tartja: Sveates

A családunk egy nagy energiamezőt képez, és abba beletartozik mindenki, aki bármikor is ebbe a családba beleszületett, ill. csak szeretett volna születni. Nagyon sokszor ez az energiamező felbomlik, és az abban résztvevő személyek különböző problémákkal szembesülnek az életük során.

Ezen energiamezőn belül léteznek ún. "törvények", amelyeket, ha a családon belül élő (vagy már eltávozott) szülők, gyerekek, testvérek "megszegnek", akkor ez kihat a családon belül élők életminőségére. Ezen íratlan törvények be nem tartása esetén az alábbi problémák jelenhetnek meg (a teljesség igénye nélkül): párkapcsolati és szexuális problémák, depresszió és pánikbetegség, érzelmek elfojtása, szenvedélybetegségek, szervi betegségek (mint pl. a rák), szülőkkel, testvérekkel, gyerekekkel való nem megfelelő viszony, szülői minták követése, függőségi viszonyok, munkahelyi problémák, hirtelen felmerült anyagi gondok, evési kényszer, különböző kényszeres cselekedetek.

Mai világunkban nagyon sok embernél okoz gondot a nem megfelelő párkapcsolat, vagy annak teljes hiánya.  
A családállítás módszerével felszínre hozható, hogy a  partnerkapcsolatok legnagyobb problémáját többnyire az okozza, hogy a szülőkkel rendezetlen valamelyik, vagy mindkét fél kapcsolata, hiányzik belőle a mélység, az elfogadás. Teljes szívvel magunkba kell engednünk a szüleinket, mert ha valamelyiket elutasítjuk az a partnerkapcsolatainkat akadályozza. A kiegyensúlyozott párkapcsolat alapeleme, hogy elvárások, szemrehányások nélkül elfogadjuk mindazt, amit a szüleinktől kaptunk.

A "családállítás" módszer segítségével, de azt tovább fejlesztve lehetőség nyílik szervezeti (munkahelyi) állítás végzésére. Sok esetben a családi energiamezőn belül működő törvények felbomlása megmutatkozhat a munkahelyi konfliktusokban. Hiszen a munkahelyünk általában a második otthonunk, és akarva, akaratlanul is bevisszük az otthoni problémáinkat. Tapasztalható nagyon sok esetben, hogy pl. egy asszisztens a főnökében az apukáját vagy a párját látja, és hasonló konfliktusok jelennek meg a munkahelyen, mint otthon. 
Ezen túlmenően ennek a módszernek a segítségével lehetőség van arra is, hogy olyan előző életekből hozott (többnyire érzelmi) blokkokat oldjunk, amelyek befolyásolják a jelenlegi életünket.

A családfelállítás módszerével felszínre hozhatók a mélyen fekvő konfliktusok, kötések, blokkok, korlátok, amelyek az egyén mindennapi élete során nem láthatóak, viszont az életminőségére nagyon nagy kihatással vannak. A módszer segítségével mindezek felszínre hozatala után megtörténik az oldás, útmutatást adható arra vonatkozóan, hogyan lehet ezeket kötéseket, blokkokat tudatosan feldolgozni.

A családfelállításon résztvevő személynek egyetlen fontos dolga van, hogy az un. "diagnózis" feltárását elfogadja, befogadja, megélje, és ezáltal feloldja. 

A családfelállítás során csak annak sikerül megbirkózni a problémájával, aki a múltjának egy darabját tudatosan maga mögött hagyva, megnyílik az új felé, még ha kezdetben félelemmel tölti is el.

A csoportos "terápiák" korlátozott létszámúak, ezért csak előzetes bejelentkezés alapján vehetsz részt. A csoportos terápia időpontja mindig hétvége (általában szombat), és egész napos elfoglaltságot igényel.

Az állítások hosszúságától függően kb. 17-20 óráig tart.

Részvételi dj:   ~ Részvételi díj probléma oldás (állítás esetén)  ~ 12.000 Ft
                     ~ Amennyiben segítő/résztvevőként vagy jelen a részvételi díj ~ adomány Jellegű.
(A segítőként való részvétel is nagyon sok esetben hatásosan tud blokkokat oldani.)

Jelentkezés: a 06/30/241-03-01 telefonszámon, vagy a sveates@w-mobil.hu, sveates1@gmail.com email címen.

Bővebb információ a www.csaladallitas.5mp.eu oldalon.

Élménybeszámolók:

Kedves Sveates!

Köszönöm a tegnapi napot. Aludtam rá egyet és figyeltem az érzéseimet, és emlékeztem. Több, mint 10 éve járok különféle önismereti, személyiségfejlesztő tréningekre, tehát van összehasonlítási alapom önmagammal. Elég nehezen veszem rá magamat egy-egy elvonulásra, mert tudom milyen fájdalmak, félelmek jönnek elő ilyenkor. (Amikor már ott vagyok teljesen nyitottan fogadom a történéseket, és 100 %-osan jelen vagyok.) Nálam a személyes szimpátia-kötődés is motiváció. Nem utasítok el elsőre senkit, de ha nem érzem a (lelki) visszahívást, akkor nem megyek oda többet.

Este már éreztem a megnyugvást. Most, hogy írom a sorokat belső derű és valamennyi elégedettség van bennem. Az a zaklatott nyugtalanság, elégedetlenség, megszabadulni vágyás jelen pillanatban a múlté. Hogy mennyi időre nem tudom, csak azt, hogy a lelkem örül annak, hogy egy kis fény szűrődik át a függöny hasadékán. Az elhatározásom szilárd: nem növesztek daganatot a megszabadulásomra. Még sok emberrel van dolgom, feladatom. Különben is párnák között szeretteim körében öreganyókaként képzelem el az elmúlásomat. J))
Figyelmesen voltam jelen a csoportban és a Te módszered, stílusod, hozzáállásod fogott meg a legjobban. A belelátás, megértés, elfogadás, empátia (de nem anyáskodás) teszi igazán vonzóvá a terápiádat.
A játék is nagyon érdekes volt, igaz én most csak figyelő állásban voltam, de legközelebb én is benevezek egy-két témával. A csoport nagyon szeretetre valókból állt. Kedves, nyitott fiúk-lányok, jó volt velük lenni.

Azért írom le a gondolataimat, érzéseimet, tapasztalataimat, mert a visszajelzés mindig fontos a terapeutának.

Személy szerint nekem rendkívül fontos volt éppen most (itt volt az ideje), mert úgy érzem fordulópontot jelentett lelki tisztulásomban. Talán már át tudom lépni azt a bizonyos küszöböt.
Köszönet és   Hála a Mindenhatónak, hogy lehetővé tette ennek a módszernek a létrejöttét.
Köszönet és Hála mindazoknak, akik felvállalják a törődést velünk, tisztulni vágyókkal.
És még egyszer köszönet Neked, hogy teljes Valóddal jelen vagy.

Szeretettel Ölel!

Kedves Sveates!
Most jövök az újabb csoport dinamikáról,ahol megint meglepő lélekmozgató állításokban vettem részt. Megmutatkozott a Szellem ereje,  mely az ész fölött áll.
Az első alkalom után mélyreható változások indultak be a lelkemben. Éreztem, hogy valamilyen módon ki kell fejeznem önmagam, és a bensőmben lévő szépséget segítsem a felszínre. Szunnyadó kreativitásom kezdett alakot ölteni. A festés mindig is érdekelt,de mivel különösebb rajz tehetséggel nem láttam el magam,ezért más módokat kerestem a kitejesedésre (gyöngyfűzés-szövés).Azért próbálkoztam üvegre képet,mandalát festeni. Különösebben nem ragadott meg, abba is hagytam. A kavicsok, kövek nagyon vonzanak, elhatároztam,hogy arra fogok rajzolni, festeni. Intuitív módon alkottam a mintákat amiket plasztikus hatású kontúrral rajzoltam körbe, plusz színeztem is. Számtalan szépséget hoztam létre,mely nagy és mély örömmel töltött el. Elhatároztam,hogy ezt az örömöt megosztom másokkal is. Ezen az állításon elajándékoztam az alkotásaimat. Megszámoztam a köveket, és kértem a többieket,hogy mondjanak egy számot,ezáltal nem én választottam,hanem ők. Így még jobban a sajátjának érezhette mindenki, plusz a szimbólumok csak nekik szólnak.
Szóval az önmegvalósítás teljesedett ki a megélt élmény-trauma hatására. Kicsit jobban a helyemen érzem magam.
Köszönet és Hála  Mindenkinek!

I.
(2009. márc. 14-i állításhoz)

2005 óta ismerem a Hellinger-féle családállítási rendszert, illetve annak jótékony hatásait. Több olyan problémámat sikerült már ennek a módszernek a segítségével megoldani, amelyekkel korábban semmit sem tudtam kezdeni.

4 év alatt néhány kapcsolati elakadás mögöttes okára is fény derült, és helyreállt az a szeretet egy-egy családtagommal, ami eredendően megvolt.
Ezen túlmenően egy több évtizedes, egészségügyinek titulált jelenségről is kiderült, hogy igazából nem is arról van szó, hanem a lélek szintjén szeretetből történt vállalás az ok. Ez sajnos olyan következményekkel járt, hogy időről-időre csaknem belehaltam. Az oldás után óriási megkönnyebbülést jelentett ennek megszűnése. Az már csak "hab volt a tortán", hogy ekkor értettem meg egy csomó olyan történést, vagy éppen nem történést az életemben, illetve fura érzéseket, amelyek gyerekkorom óta foglalkoztattak.

Szintén a családi energia, vagy lélekmező területen, azaz a lélek szintjén, szolidaritásból történt vállalás okozta egy közel 9 évig szinte szünet nélkül fennálló, legtöbbször alig tűrhető fájdalmamat. Ez néhány nappal az állítás után olyan szintre mérséklődött, hogy nem okoz gondot. Persze azért oda kell figyelnem még magamra, hogy ne csússzak vissza. (mint az a bizonyos ember a Hiutu-féle gödörbe J!)

Felnőtt korom óta rendesen "túlvállaltam" magamat mindenféle területen, és nem is volt a saját életem, a jó közérzetem annyira fontos. Ezért eleinte csak a nagyon "ordító" problémáim kerültek felszínre, vágytak megoldásra. Később, már - nyilvánvalóan ebben több minden is segített, amit a fejlődésem érdekében tettem - egy-egy megoldott probléma újabb, és újabb felismerésekhez vezetett. Ez általában úgy történt, hogy egy darabig csak a "helyzet" zavart, majd legtöbbször arra is rájöttem, hogy mióta volt az a valami jelen az életemben.
Szerencsére már eggyel több módszerről tudtam, ami segíthet.

Közel másfél évvel ezelőtt említettem Sveatesnek azt a problémámat, ami az első gyermekem magzati korában kezdődött. Csak eddig még mindig volt több olyan, ennél is sürgősebbnek, vagy akár fontosabbnak tartott megoldandó feladatom, amit ennek elébe kellett helyeznem. Ő már akkor is ráérzett, hogy ez az anyukámmal lehet kapcsolatos.

Tehát március közepén, a családállításon ennek az okát szerettem volna megtudni, illetve kikerülni a hatása alól. Történetesen arról volt szó, hogy amióta az első gyermekemet hordtam a szívem alatt, (amitől nagyon is boldog voltam!), az evés többnyire nem öröm, hanem inkább kínlódás volt számomra. Ez természetesen változó mértékű súlyveszteséggel is járt. Ha jól meggondolom, több évtizeden keresztül elég rövidek voltak azok az időtartamok, amikor étvágyjavító gyógyszer nélkül jó ízűen enni tudtam volna, illetve, ha netán mégis tudtam enni, néhány deka rajtam is maradt volna.

Hiába ettem többször huzamosabb ideig sokkal többet, (akár a kétszeresét is, igaz erőltetve) mint a körülöttem élők, ők a kevesebbtől is inkább híztak, én a többtől képes voltam például 3 hét alatt akár 2 kg-ot is fogyni.
(többen irigyeltek is emiatt, és hányan felajánlották azt a kb. 6-10 kg többletsúlyt, amennyire szükségem lett volna)

Az állításon kiderült, hogy az anyukámat az én fogantatásom ideje körül nagyon nagy trauma érte. Minden bizonnyal ez lehetett az oka annak is, hogy alig maradt meg benne étel, mialatt én növögettem a pocakjában. Alig volt több 50 kg-nál, mielőtt megszülettem.
Ez a történés aktiválódott nálam akkor, amikor az első kisbabámat vártuk. A szülésem előtt az én súlyom is csak annyi volt, mint egyébként szokott lenni, azaz én is fogytam a terhesség alatt. Lélek szintjén azt hittem, hogy az anyukámnak a szolidaritásommal tudok segíteni.

Az oldás után több héten keresztül, amikor csak tehettem, gyertyafény mellett étkeztem, és odafigyelve, mondhatnám azt is, hogy tudatosan. Azóta már egyáltalán nem szedek étvágyjavító szereket, anélkül is tudok enni, és ami szintén nagyon fontos, jól esik az ennivaló. Sőt sokkal változatosabb az étrendem, és azzal együtt, hogy eléggé pörgök, nincs fogyás. Még talán az arcom is kisimultabb lett.

Az állítás-oldás után kb. két héttel vettem észre, hogy a több mint 7 éve tartó mosási kényszerem is megszűnt. Nyolc évvel ezelőtt más körülmények között ugyan, de én is hasonló traumát éltem át, mint annak idején az anyukám. Minden bizonnyal ennek a következménye lett az, hogy legtöbbször nem tudtam kivárni, amíg egy rendes adag mosnivaló összegyűlik, annyira zavart a szennyes ruha jelenléte. Azelőtt is bennem volt ez az átlagosnál nagyobb mértékű tisztaságra törekvés, és ez fokozódott.

Eredetileg arra az akadályomra szerettem volna állítást kérni, hogy fél év óta egyáltalán nem sikerült munkát találnom, ami miatt már eléggé tarthatatlanná vált az anyagi helyzetem. Amikor erről beszéltem, szinte majd megfulladtam, annyira nem tudtam vele mit kezdeni.

Ott a helyszínen, valakinek az állítása kapcsán döbbentem rá, hogy ez nem is féléves probléma nálam, hanem kettő éve tart. Ugyanis két évvel azelőtt először egy mondvacsinált okra hivatkozva felálltam a számítógépes munkám mellől, majd néhány hónapig egyáltalán nem dolgoztam. Később pedig kifejezetten olyan munkát kerestem, amihez tudás, készség ugyan kellett, ám messze nem annyi, amennyi képességem nekem van. Az fogalmazódott meg bennem, hogy szinte olyan, mintha elutasítanám a munkát, holott mindig szorgalmas voltam, és szívesen dolgoztam. És az is eszembe jutott, hogy a kezdet egybeesett azzal az időszakkal, amikor az apukámnak infarktusa lett, majd hónapokon keresztül haldoklott. Amikor az intenzív osztályra került, olyan pánikroham alakult ki nálam, hogy alig tudtam kijönni belőle. És akkoriban a máskor semmi nehézséget sem okozó helyzetektől is rendesen bepánikoltam.

Amikor Sveates megkérdezte, hogy azelőtt jellemző volt-e rám, hogy pánikolok, kapásból a nem szót mondtam ki. Annyira nem volt felszínen ez a tulajdonságom. Azzal együtt sem, hogy a második férjem többször felhívta rá a figyelmemet, (csak más szavakkal jellemezte), és azzal együtt sem, hogy ezt négy évvel ezelőtt már az egyik versemben meg is fogalmaztam.
Egy pillanat alatt átcikázott az agyamon, hogy bizony az igen válasz a helyes válasz.

És persze az is igaz volt, hogy apukámra is jellemző volt a pánik, csak ő valahogy higgadtabb formában tette ezt, ezért a pánik szó véletlenül sem jutott volna eszembe vele kapcsolatban.
Azt persze érzékeltem, hogy a legtöbb olyan kül- vagy belpolitikai esemény, amelynek negatív következményei lehettek volna nagyfokú szorongást, a jövőtől való félelmet váltott ki belőle, amit szívesen meg is osztott velünk.

Az állítás azt hozta felszínre, hogy apukámnak a pánikját éltem, az iránta érzett szeretetem, illetve mintegy szolidaritásom miatt. És, jól eltévesztettem, amikor (lélek szintjén) azt gondoltam, hogy azzal a szolidaritásommal életben, és így itt tudom tartani.

Az oldás után két nappal teljesen spontán jött egy lehetőség félállásra, amit egy hónap múlva el is kezdtem. Az innen származó jövedelmem fedezi a lakás hitelem havi törlesztő részletét. Két hét múlva megláttam egy újsághirdetést, fel is vettek, elvégeztem egy tanfolyamot, alkalmam lett megtapasztalni ezáltal a tanulási készségemet is (ami sokkal jobb lett, mint sok évvel ezelőtt volt).

Végre eljutottam idáig, hogy egy hónap után leírjam a történetem :-) - az állításom.
Kérdés: Mi a problémám?
"Szeretem, imádom az anyukám, de igazából sohasem szerettem."
Felállítottam a szüleim és önmagam képviselőit.
Kérdés: Előző kapcsolatok?
"Nem tudok róla, de az apunak volt talán egy kapcsolata, aki szerette volna, ha őt veszi el."
Felállítottam őt is.
És itt jött az érdekes része a dolognak.
Ez a hölgy és az anyu - akit mások előtt anyunak szólítok és az aput apunak - de ha otthon vagyunk csak Mamának és Tatának szólítom őket - szóval a két nő (anyu és az apu előző fontos kapcsolata) egy időben szült. A másik nőt kb. 6 éves korom óta ismerem, de sohasem szólítottam a nevén, inkább sehogy.

Az állításnál az "apu" megszemélyesítője ideges volt tőlem. Felállítottuk az ő szüleit, de nem történt különösen semmi. Bejött a titok, bejött a munka, mint kórház (a másik nő ápolónő volt kb. 30 évig).
Álltam és remegtem. A fogaim vacogtak, a gyomrom hideg volt és nagyon féltem, fáztam is. Miden résztvevőn heves reakciók jelentkeztek. Bejött az erőszak vagy brutalitás. Alig tudtam állni, szerencsére leültettél.
Ültem a földön és nem tudtam mi ez. Hova tartozom? Mi van most? Rosszul vagyok. Ilyen érzések gyötörtek és féltem.
A másik nőnek három gyerekkel volt terhes, kettő fiú és egy lány. Az "anyunak" egy gyermeke született..
Ja, igen, amikor próbaképpen beállítottál az egyik fiú mellé megnyugodtam, jó volt ott lenni. Amikor a földön ültünk a második fiúval, a másik fiú felé éreztem, hogy valami húz. Úgy volt tökéletes, hogy hárman együtt voltunk - kettesével nem volt teljes, csak jó.
Szóval hármas ikrek egyike voltam. Két fiú közt egy lány. Az igazi anyám a "másik nő". A nevelő anyám az "anyu". A testvéreim nem élhettek. Az "apu" mindenről tud. Hallgatnak, és ha eljön az idő úgyis mindent megtudok. Addig a titkukat meghagyom nekik.
Érdekességek:

• Mindig úgy éreztem, hogy engem a szülőszobán elcseréltek.
• Mindig szerettem volna, ha van egy bátyám, aki megvéd, aki mellettem van.
• Három élő gyermekem van, de az elsőnek volt egy ikertestvére, aki hét hetes korában levált, távozott. Ezután pár év múlva volt egy terhességem hármas ikrek lettek volna, de elvetéltem. A következő terhességemnél, amikor szültem - fájdalmak nélkül - a szülés után pár perccel egy kemény kb. 10-12 cm nagyságú  labdaforma koppant az ágytálra. Ő lett volna a lányom ikertestvére.
• Hat éves koromban többször kerültem kórházba. Egyszer majdnem meghaltam. A másik nő sokat velem volt, és nem értettem miért. Miért nem az "anyu" van velem?
• Azóta eszembe jutott és tisztán emlékszem arra, hogy az egyik ájulásomból arra ébredtem, hogy az "anyu" utasítja az "aput", hogy menjen el és értesítse Csöpit (a másik nő).  Apu: "Miért? Dehogy megyek!"  Anyu: "Menj, tudnia kell róla!". Észhez tértem és megkérdeztem, hogy miért? Ki az a néni? Miért kell tudnia, hogy mi van velem? Annyi választ kaptam, hogy azért mert ő ápolónő, ő tud segíteni nekem. Elhittem, de valami hiányzott, nem volt őszinte. Azelőtt soha nem láttam őt. Azóta soha nem láttam, hogy az "apu" beszélne vele. Az "anyuval" többször beszélgetnek, van köztük valami cinkosság - hát ez.
• Ha rossz voltam a szüleim így veszekedtek: beszélj vele a Te gyereked; nem az enyém, a Te gyereked, beszélj vele Te!
• Ha féltem, hogy valakit elveszítek, olyan erős remegés, hidegrázás, fogvacogás és félelem fogott el, ami az állításon is előjött.
• A testvéreimnek helye van a szívemben! És ezt olyan jó kimondani! Még akkor is, ha másnak nem mondhatom, hiszen nem is tudják, nem tudhatják.
• Az "anyutól" már nem tartok úgy, mint régen. Már nem akarok az elvárásainak megfelelni, és ez jó. Úgy éreztem tudom kezelni a témát, amit hoz.
• Nem tudok és nem is akarok haragudni az anyáimra. Amit tettek az ő felelősségük, ezt már meghagyom nekik. Az életem nekik köszönhetem.
• Tízéves koromtól gyermekotthonban szerettem volna dolgozni, árva gyerekek közt. Sikerült. Az első munkahelyem ott volt, három évig bírtam.

Köszönöm a segítséget!

U.i.: Itthon voltak jelek arra, hogy a szüleim beszélni szeretnének velem. Nem történt szinte semmi. Aztán jött a születésnapom. Hümm. Teljesen összezavart. Pár mondatot mondtak a születésem előtti napról. Csak pár mondat volt, de nem jött át, nem volt őszinte. Mégis el akartam hinni.
Annyira akartam, hogy igaz legyen, hogy öröm-mámorban úsztam. Kételkedtem az állításban. Lehet, hogy én találtam ki az egészet? Keserűnek éltem meg a gyerekkorom, biztos befolyásoltam az eseményeket. Hazudtam, biztos csak az én agyamban született meg a történet, hogy jobban érezzem magam ?! De akkor mi van azokkal az ismeretlen emberekkel, akik a családom képviselték? Nem is ismertek? Honnan tudták a cinkosságot felismerni - eljátszották? És mi van azokkal az érzésekkel, amik az felállítás után a helyére kerültek, tiszták lettek ?! Az "Aha" érzések? Nagyon ki voltam készülve és őrlődtem! Nem szólhattam senkinek, mert senki sem tudta hol voltam, de nem is tudhatják, hogy tudom. Elolvastam egy könyvet, amit magamnak vettem a születésnapomra, de még csak most szakítottam rá időt. A címe: Gyökerek nélkül nem lehet repülni. Több felismerésem volt és helyére kerültek a dolgok. Az állítás igaz. Most jól vagyok és megszűntek a kételyek. Új könyvet olvasok J). A címe: Mitől működik a szerelem? Egyre jobban vagyok. Talán még pasit is találok!

Ez a terápiás módszer velem csodát művelt. A depresszió legsötétebb bugyraiból rántott ki, és visszaadta az életkedvemet. Újra tudok ÉLNI!!! Mosolyogni, tiszta szívből kacagni és szeretni az életet. "Mellékhatásként" elmúltak a testi "nyavalyáim", úgymint puffadás, székrekedés, hátgerinc- és derékfájdalmak. Eltűnt a fél sárgadinnye nagyságú púp a lapockám mellől, amit senki nem tudott megállapítani, hogy miért van ott.
A szorongás, a félelem és feszültség eltűnt belőlem, és helyébe egy mérhetetlen nagy nyugalom költözött. Testileg, lelkileg és szellemileg is új ember lett belőlem.
A családomra is jó hatással volt az, hogy én így megváltoztam. Az Ő életük és változott ez által. A fiaim a régi depis anyuci helyett kaptak egy nyugodt, mosolygós, megfiatalodott anyát.
Köszönet és hála Sveatesnek az önfeláldozó segítségért, amit tőle kaptam.

Vissza a főoldalra